Szóval végre sikerült berugni az online pokerboltunkat, ami például a pokr.hu linken érhető el.
Siessen mindenki vásárolni - kettőt fizet, egyet kap akció :-)))
Szóval végre sikerült berugni az online pokerboltunkat, ami például a pokr.hu linken érhető el.
Siessen mindenki vásárolni - kettőt fizet, egyet kap akció :-)))
Tegnapelőtt - vagy 30 év után - újra beiratkoztam könyvtárba, - ez alkalommal már nem gyerek, hanem felnőtt könyvtárba :-) -, mert bár keveset olvasok, de azt gyorsan: “gazdaságtalan” könyvet vásárolnom.
A beiratkozás 1600 ft volt… Egy közepes könyv ára… :-)
Persze nincs akkora kínálat mint pl. egy Vancouveri könyvtárban ;-), de egy évre kb. elég lesz.
Annó a második kerületi, Fő utcai gyerekkönyvtárban két olvasójegyem volt, mert egyre csak 6 könyvet adtak (most 8 egyébként a “limitem”) és egy héten azért 12 könyv simán elment. Olvastam evés közben, a kádban (anyám milliószor szólt, hogy ne eresszek plusz vizet amikor kihült) meg persze a paplan alatt is zseblámpával…
Meg az iskolában is, amikor a többiek az “a-ba-bab-baba” kombót gyakorolták én meg halálra úntam volna magam. Az okos tanár be is írt az ellenőrzőmbe, hogy “Tisztelt szülők, fiúk olvasás óra alatt olvasott…” vagy ilyesmit. Persze ez otthon is normális reakciókat váltott ki, azaz jót röhögtek rajta.
Amikor el volt törve a lábam (kb. 8.-os lehettem) Gabi néni - a könyvtárosnéni - párszor eljött értem reggel a Trabantjával, bevitt a könyvtárba, aztán este hazavitt. A közbenső időben én meg persze “szétolvastam” magam.
Annó kézzel vezetett kölcsönzőjegy és nyílvántartás volt.
A mostani olvasójegyemen vonalkód van, szintúgy a könyveken.
Ma 4 könyv kivétele 5 csippanást és a hozzátartózó időt jelenti - plussz egy “nyugta” nyomtatás/aláírás.
Annyira más minden mint 30 éve, csak nem tűnik fel nekünk. Ha majd ráérek írok erről is valamit…
HDD manufacturers invented S.M.A.R.T. some years ago.
So we should be happy, though I am not.
For one thing, there are no default error rates for attributes/thresholds, but manufacturer’s define (see also) when a drive is bad, and when it is good. Then of course they define it “to the extremities” so a drive in some cases can never go to bad SMART state even if it has constant problems. See more on this at: http://www.hdsentinel.com/smart/, from section “#1 Incorrect thresholds”.
I understand that current technology - in the microns - needs different approach than 10-15 years ago, but I fail to understand for example how a “197/C5″ (Current Pending Sector Count) attribute can exist and increase without big red warnings. This means that the sector was successfully written once, but later on it was couldn’t be read (equals data loss). And this doesn’t count as an error (according to harddisk manufacturers), only an increase of an attribute (which can decrease too!). My point of view is that this is sort of the equivalent of the “old day’s” dreadful “bad sector” term. Though that time this things usually happened at write time, so you could immediately notice.
This is a picture of one of my (brand new) Samsung HD501LJ harddisks after 2 days of operation.
The second one followed it’s “path” some days later.
They were mirrored, but swap got corrupted, then ssh and console got swapped out and couldn’t make it back to the memory. So eventually I had to power off the server and since the mirror broke, I didn’t have a fully readable, “mirrorable” array or disk, so I had to do a file by file copy to new disks. Of course off peak, so it was like from 01:00 to 04:00. Was fun… [not].
I also installed a server with 8 Samsung 500 drives, eventually we had to replace all (Hitachis seem to work fine).
If you format/rewrite a harddisk with a bunch of these “read errors”, then voila: the errors go away. Then manufacturer refuses to replace the harddrive - because of “no errors”. So we stopped selling Samsung harddisks.
I consulted my friend who recovers data from damaged disks, and he confirmed that Samsung is “experiencing problems” with the PMR technology and recommended Hitachi and Seagate drives to use. I then used then a pair consisting of a Hitachi and a Seagate drives to avoid simultaneous failure because of same technology/same time manufacturing.
“Hitachi drives use quite special own technology to park HDD heads outside of magnetic disks area to a special parking ramp. This causes HDD heads not to suffer from parking - they’re NEVER land on disk surface during parking. So, actually, Hitachi HDDs can handle a LOTS of starts/stops without any real problems.” [quoted from here] - [original hitachi article / same in html, from google cache]
Parking _on_ the platter can be seen here (picture 1 and 2).
Even if your server runs 24/7 in a server room with proper power and climate, it can happen that you stop your server and it’s harddisk[s] would never spin up again - because of the contact with the drive’s surface it can get stuck in the dirt (then might even fell off at a restart).
Additionally meanwhile most manufacturers (Hitachi/IBM, Seagate and even Samsung) use embedded servo on all platters nowadays, some models have only one servo information for all platters (”Format Disk with Servo Tracks Once, Use Servo Information with Many Heads“) which makes an occasional recovery less possible because even when a professional disassembles a faulty drive, the platters can move, then chances to recover anything from those platters without servo information is near to impossible.
So kids, avoid Samsung drives for the time being…
Hol voltam, hol nem voltam:
Státuszbár…
Állványok
Under construction
Állványok alulról
Fúrópajzs
Fúrópajzs alulnézetből
Állványok alulról - megint
Houston, we have a problem…
XP - Kérjük válasszon nyelvet a fúrás megkezdéséhez…
Mac - fékszárny kitol, kerekek kienged… Ja nem, az más. De hasonló…
Valami (DOS? :-)
Valami 2
Valami 3 - Game Over. Press space to continue…
Még egy XP
Visszafelé
Itt fog kijönni majd a másik pajzs
“Móricz Zsigmond körtér. Az ajtók a bal oldalon nyílnak…”
Kiment a ház az ablakon…
A fúrópajzsvonatszerelvény végefelé
Pinceszinten
Múlt szombaton hadüzenetet küldtem a kertben tobzódó csigáknak. Évről-évre egyre többen lettek és most már elegen is… Biztos segített a túlélésükben, sőt a szaporodásukban is, hogy eddig csak bepakoltam őket a sövény mögé…
Rövid kűzdelem után csellel éltem és túlerőre hivatkozva megadtam magam. Majd a “nyerteseknek” felkínáltam egy, a közeli kiserdőbe történő (egyirányú) társasutazást egy komfortos papírdobozban.
Én úgy láttam, hogy elfogadták az ajánlatot, így hát így is lett. Nem tudom a csigák hogyan élték meg, én egy kicsit elcsigázott lettem…
Most az erdőben tobzódhatnak és kopulálhatnak kedvükre, remélem nem találkozom velük egy ideig…
Találós kérdés:
Ha egy papírdobozba beraksz sok csigát, vársz egy kicsit, majd megfordítod, hány esik ki belőle?
Válasz: Legjobb esetben is csak nagyon kevés… Tehát legközelebb célszerű mondjuk falevelekkel kibélélni az alját…
—
Update:
Elégedett voltam, mert a kertben nehéz volt csigát találni. De pár nappal később esett egy kicsit az eső. És mi történt? Nos igen. Még több csigát találtam, mint első körben, pedig már az sem volt kevés.
Tehát volt még egy köröm, most viszont már tettem levelet a doboz aljára.
Így csak a tetejére tapadt fel vagy húsz…
Hazafelé kerülőúton jöttem, nehogy kövessenek…
Ma - ironikusan 04.19-én - sikerült kapnom egy olyan Nigériai 419/Advanced fee fraud levelet, hogy majd összecsináltam magam. Mások örömére ezennel megosztom ezt a “Every év millions of emberek jön to Las Vegas” és “Elektromos Csellentyűcske” kompatibilis levélkét.
Stílusosan: Mindenfejű internetembernek üzen kedves nágy öröm! Tehátakorlá Suk!:
“BRIT Lottó A Lottó Társaság
PO Doboz 200
Harrogate HG1 2YR
Önnek van NYERT 710,000 Font sterling
-unk Kedves Győztes , Önnek van nyert a összeg -ból  710,000 ( hétszáz ÉS TÍZ THOUSAND,POUNDS TÖRVÉNYES FINOMSÁGÚ ) -ból BRIT LOTTÓ -ra -unk 2008 újév emberszeretet gazdag érclelőhely.
A nyerő jegy volt válogatott -ból egy Adat Alap -ból Internet Elektronikus levél Használók , amiből -a Cím jött ki mint a nyerő szelvény. Mi ezáltal belső ösztönzés ön -hoz igényel a nyerő összeg gyorsan mint ez egy havonkénti lottó. Hiány -hoz igényel -a nyer akarat eredmény levegőbe visszaszállás -ból alap -hoz -unk alábbiak hónap.
Ön azért kereslet -hoz kapcsolat azonnal -unk Követel Osztály alul idéző JEGY / KÓD Szám : 0087411652337 SZERENCSÉS Számok : 007-49746-041-764-64-2091 igényel Szám : 085093785/92
kapcsolat MISZTER IAN Kovácsol elektronikus levél ukclaimagent.smith@gmail.com
Beszerez a következő információ szükséges -hoz folyamat -a nyerő igényel. ( egy ) -a teli Név és Cím. ( b betű ) -a Telefon és fax számok ( c betű ) Ön adó I.D.Number ( ha akármi ). ( d betű ) Ország
Mi lefordít -a nyerő -hoz országotok nyelv óta mi felfedez amit ön nem angolról beszélő ország tehát elnézőnek lenni minket. Szerencsekívánat mégegyszer.
Legyen szíves idéz -a nyerő szám. Tart DEBBI Király Követel Osztály. BRIT Lottó A Lottó Társaság Anglia“

“PO Doboz”, “Miszter Ian Kovácsol”, “újév emberszeretet gazdag érclelőhely”, Rotfl vagy mi?
Felmerült már többször mostanában, hogy mire jó a S.M.A.R.T. és mit is jelentenek az értékei.
Főleg a leggyakrabban előforduló “Raw_Read_Error_Rate” (1) és a “Hardware_ECC_Recovered” (195) attributum.
Ha jól értelmezem az új HDD technológiákat és a S.M.A.R.T.-ot, akkor ezek nem “hibák” [nézőpont kérdése... én tiltakozom...].
Az egyik (nemrég cserélt) Seagate HDD-re a “smartctl -a” azt mondja, hogy:
Device Model: ST3500320AS
Serial Number: 9QM0BEJ3
Firmware Version: SD15
User Capacity: 500.107.862.016 bytes
—
SMART Attributes Data Structure revision number: 10
Vendor Specific SMART Attributes with Thresholds:
ID# ATTRIBUTE_NAME FLAG VALUE WORST THRESH TYPE UPDATED WHEN_FAILED RAW_VALUE
1 Raw_Read_Error_Rate 0×000f 117 099 006 Pre-fail Always - 157989864
3 Spin_Up_Time 0×0003 094 094 000 Pre-fail Always - 0
4 Start_Stop_Count 0×0032 100 100 020 Old_age Always - 44
5 Reallocated_Sector_Ct 0×0033 100 100 036 Pre-fail Always - 0
7 Seek_Error_Rate 0×000f 074 060 030 Pre-fail Always - 25943365226
9 Power_On_Hours 0×0032 099 099 000 Old_age Always - 1550
10 Spin_Retry_Count 0×0013 100 100 097 Pre-fail Always - 0
12 Power_Cycle_Count 0×0032 100 100 020 Old_age Always - 44
184 Unknown_Attribute 0×0032 100 100 099 Old_age Always - 0
187 Unknown_Attribute 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 0
188 Unknown_Attribute 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 0
189 Unknown_Attribute 0×003a 099 099 000 Old_age Always - 1
190 Temperature_Celsius 0×0022 055 048 045 Old_age Always - 807600173
194 Temperature_Celsius 0×0022 045 052 000 Old_age Always - 45 (Lifetime Min/Max 0/15)
195 Hardware_ECC_Recovered 0×001a 054 048 000 Old_age Always - 157989864
197 Current_Pending_Sector 0×0012 100 100 000 Old_age Always - 0
198 Offline_Uncorrectable 0×0010 100 100 000 Old_age Offline - 0
199 UDMA_CRC_Error_Count 0×003e 200 200 000 Old_age Always - 0
Meg persze a logot is teleírkálja a megfelelő entry-kkel.
Namármost a kék elméletileg nem gond.
Az aktuális HDD technológia ill. a S.M.A.R.T. elméletileg úgy működik, hogy:
Beolvassuk szektort. Sikerült, jó az adat? Igen –> Király, goto vége.
Ha nem sikerült, akkor a beolvasott adatból meg a szektor mellé olvasott ECC-ből össze tudjuk rakni, hogy minek kéne lennie a szektor tartalmának?
Ha igen, akkor a Raw_Read_Error_Rate (1) és/vagy Hardware_ECC_Recovered (195) változókat növeljük.
MInt látható, a fenti diszken van mindkettő, és minkettő ugyanannyi, 157 millió akárhány. Szerintem ez 1550 órára vetítve problémásan sok, de hát ez a csodás a S.M.A.R.T. technológiában, hogyha a gyártó úgy gondolja, hogy az nem probléma, akkor nem az…
Alább a Hitachinál csak Raw_Read_Error_Rate (1) van (bár itt “csak” 1.5 millió esemény történt 1548 óra alatt), még lejebb a Samsungnál van ugyan mindkét változó, de csak a Hardware_ECC_Recovered tükrözi az összes ECC-vel javitott (tehát hibásan is olvasott) esemény számot. Ez a másik csodás a S.M.A.R.T.-ban, a gyártók ízlésüknek megfelelő értéket tárolnak benne és szintén ők “találják ki”, hogy mi a hozzátartozó tűrésküszöb. Ami értelemszerűen akkorára van véve, hogy ne vigyék vissza minden második diszket a kedves végfelhasználók…
Szóval, ha viszont az ECC alapján sem sikerült a tartalmat visszaállítanunk, akkor bizony a hagyományos értelemben vett “bad sectorral” van dolgunk, ugyanis egyébként lehet, hogy jó lenne a szektor, ha újraírnánk, de ez kevéssé vígasztal minket, ha pont azon a szektoron fontos adatunk van, netán valami kriptográfiai fájlrendszerünk kulcsának egy része helyezkedik el rajta…
Ez S.M.A.R.T. ügyileg a - pirossal kiemelt - 197-es Current_Pending_Sector tartalmát fogja növelni.
A probléma itt kezdődik - leszámítva persze az egész új HDD technológia/S.M.A.R.T. kombót…
Device Model: Hitachi HDT725050VLA360
Serial Number: VFK401R41TPL8K
Firmware Version: V56OA7EA
User Capacity: 500.107.862.016 bytes
—
SMART Attributes Data Structure revision number: 16
Vendor Specific SMART Attributes with Thresholds:
ID# ATTRIBUTE_NAME FLAG VALUE WORST THRESH TYPE UPDATED WHEN_FAILED RAW_VALUE
1 Raw_Read_Error_Rate 0×000b 093 093 016 Pre-fail Always - 1572878
2 Throughput_Performance 0×0005 100 100 050 Pre-fail Offline - 0
3 Spin_Up_Time 0×0007 121 121 024 Pre-fail Always - 486 (Average 340)
4 Start_Stop_Count 0×0012 100 100 000 Old_age Always - 10
5 Reallocated_Sector_Ct 0×0033 100 100 005 Pre-fail Always - 0
7 Seek_Error_Rate 0×000b 100 100 067 Pre-fail Always - 0
8 Seek_Time_Performance 0×0005 100 100 020 Pre-fail Offline - 0
9 Power_On_Hours 0×0012 100 100 000 Old_age Always - 1548
10 Spin_Retry_Count 0×0013 100 100 060 Pre-fail Always - 0
12 Power_Cycle_Count 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 10
192 Power-Off_Retract_Count 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 74
193 Load_Cycle_Count 0×0012 100 100 000 Old_age Always - 74
194 Temperature_Celsius 0×0002 109 109 000 Old_age Always - 55 (Lifetime Min/Max 20/60)
196 Reallocated_Event_Count 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 0
197 Current_Pending_Sector 0×0022 100 100 000 Old_age Always - 0
198 Offline_Uncorrectable 0×0008 100 100 000 Old_age Offline - 0
199 UDMA_CRC_Error_Count 0×000a 200 253 000 Old_age Always - 0
Model Family: SAMSUNG SpinPoint P80 SD series
Device Model: SAMSUNG HD120IJ
Serial Number: S0AEJ1ML200047
Firmware Version: ZL100-33
User Capacity: 120.034.123.776 bytes
—
SMART Attributes Data Structure revision number: 16
Vendor Specific SMART Attributes with Thresholds:
ID# ATTRIBUTE_NAME FLAG VALUE WORST THRESH TYPE UPDATED WHEN_FAILED RAW_VALUE
1 Raw_Read_Error_Rate 0×000f 100 100 051 Pre-fail Always - 36
3 Spin_Up_Time 0×0007 100 100 025 Pre-fail Always - 6336
4 Start_Stop_Count 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 27
5 Reallocated_Sector_Ct 0×0033 253 253 010 Pre-fail Always - 0
7 Seek_Error_Rate 0×000f 253 253 051 Pre-fail Always - 0
8 Seek_Time_Performance 0×0025 253 253 015 Pre-fail Offline - 0
9 Power_On_Hours 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 1903
10 Spin_Retry_Count 0×0033 253 253 051 Pre-fail Always - 0
11 Calibration_Retry_Count 0×0012 253 002 000 Old_age Always - 0
12 Power_Cycle_Count 0×0032 100 100 000 Old_age Always - 27
190 Temperature_Celsius 0×0022 094 088 000 Old_age Always - 48
194 Temperature_Celsius 0×0022 094 088 000 Old_age Always - 48
195 Hardware_ECC_Recovered 0×001a 100 100 000 Old_age Always - 152375033
196 Reallocated_Event_Count 0×0032 253 253 000 Old_age Always - 0
197 Current_Pending_Sector 0×0012 100 100 000 Old_age Always - 1
198 Offline_Uncorrectable 0×0030 253 253 000 Old_age Offline - 0
199 UDMA_CRC_Error_Count 0×003e 200 200 000 Old_age Always - 0
200 Multi_Zone_Error_Rate 0×000a 100 100 000 Old_age Always - 0
201 Soft_Read_Error_Rate 0×000a 100 100 000 Old_age Always - 2
202 TA_Increase_Count 0×0032 253 253 000 Old_age Always - 0
Bocs a szétesett táblákért, a Wordpress is egy kalap szamóca, de persze lehet, hogy én nem értek hozzá… (Ehhez sem…)
Abban Magyarországon mindenki egyetért, hogy az egészségüggyel gondok vannak.
A részletekben már nem feltétlenül, én nem is kívánom most a pénzügyi vagy politikai aspektusait feszegetni.
Hanem van még itt egy olyan komponens, ami független a fenti kettőtől.
Az emberi hozzáállás. Megpróbálom illusztrálni néhány rövid történeten keresztül.
Jön a második manó.
Már az elején eldöntöttük, hogy nem lesz “szúrás”.
20.000 ft, nem lehet pénzkérdés, mások ugyanennyit elköltenek egészségük rongálására (lásd korábbi “cigis” bejegyzés), tehát elmegyünk a “maszek” (Czeizel féle, Bolgárkerék utcai) 4-markeres tesztre.
Kedvesek. Kultúrált körülmények. Nincs várakozás. A Wolfson Institute-től pár napon belül megjön az eredmény, ami 1:1600-as (0.0625%) valószínűséget állapít meg. Ez több mint jó, hiszen az “alapértelmezett” esély 37 éves kornál 1:200, de még 20 éves kornál is “csak” 1:1450. (Teljes táblázat itt)
Közben megy az “állami” procedúra is. A második AFP eredménye alacsony lett, de ez sokáig nem derül ki, mert az eredményt Isaszegre küldik (?). Utánjárás után sikerül elfaxoltatni az eredményt.
Az AFP vizsgálatnak semmi jelentősége nincs, főleg, hogy van kíváló 4-markeres tesztünk, de a nőgyógyász “default”-ból, vagy felelősségátruházási okokból elutal “állami” genetikai tanácsadásra. (Bővebb információ AFP-ről meg úgy általában)
Jó, menjünk el.
Telefonon felveszik az adatokat és adnak egy időpontot. (Genetikai Tanácsadó, 1088 Budapest, Baross u. 27.)
Odamegyünk az adott nap az adott idő előtt. Az időpontunk (10:30) azért egy pár perccel elmúlik, mire behívnak, de ez még belefér. Kicsit lehetnének udvariasabbak (pl. köszönés), meg mindenkinek (tehát nekik is)jó lenne, ha az alapvetően felmerülő kérdésekre a válaszok ki lennének írva.
Még két adatot meg kell adni (amit amúgy telefonon is meglehetett volna oldani), egyik az apuka foglakozása - amit azért nem értek annyira, nyilván, ha uránbányász akkor érdekes lehet, de amúgy szerintem már az sokkal érdekesebb, ha Budapesten lakik (értsd: légszennyezettség). Ez pár perc volt, erősen felfelé kerekítve is maximum 5 perc.
Utána kb. délig semmit nem csinálunk, csak várunk a folyosón másfél órát, többedmagunkkal. Ekkor végre megjelenik a hívószám az ultrahangra. Ez nem tart tovább 10, max 15 percnél, de jó, legyen 20 perc. Verbális eredmény azonnal van, de ennek dokumentálására még egy órát várni kell…
Közben erősen érlelődik bennem a gondolat, hogy megkérdezem, hogy a nettó maximum félórás vizsgálatért miért esik ki egy ember (meg az esetleges kísérője) majdnem háromórai GDP-je. (Nem is számítva a parkolási díjat…).
És végre bejutunk. Szimpatikus fiatalember, közli, hogy az UH jó lett, de az AFP miatt (meg úgy általában) javasolja a magzatvíz mintavételt (a “megszúrás”). Mondjuk, hogy van 4-markeres tesztünk. Miért nem ezzel kezdtük… Nem mintha számítana, mert az sem 100%-os. Igen tudjuk. De az esély, hogy nincs probléma az 1:1600-hoz, szemben azzal az 1:100-as számmal ami a magzatvíz-mintavétel folyományaként előforduló magzatelhalálozás arányszáma. Erm… Izé, hát igazunk van. Akkor viszlát. Jó, de búcsúzóul még had kérdezzem meg, hogy miért kellett kettő és háromnegyed órát egy 20-perces (max. félórás) vizsgálat miatt itt lennünk? Hát, izé, sokan vannak… Ez nem jó válasz - mondom. Ha időpontra rendelnek, akkor azt úgy kell, hogy a következő időpontig le is menjen az a csapat aki oda van rendelve. Nyilván előfordulhatnak kis csúszások, de ez már nem az. Nem jutunk egyről a kettőre, meghallgatom azt, hogy ez egy 80.000 ft-os vizsgálat, amit TB támogatással ingyen elvégeznek nekünk (kösz nem), meg azt, hogy a Schöpf-méreiben ugyanezt a szekciót bezárták, ezért vannak sokan, de nem kapok választ a fenti, egyszerű kérdésemre.
Ez idő alatt szóbe elegyedtünk másokkal is, az egyik kismama előadta, hogy neki sajnos probléma van, de ezt itt nem vették észre, csak a 4d-s “maszek” ultrahangon. Sőt, amikor először itt volt, az itten UH-s “hölgy” tekintettel arra, hogy 40 év körüli volt és már volt gyereke, azzal “köszöntötte”, hogy “minek magának gyerek”…
Tényeg, nincs ilyenkor “panaszkönyv”?
A fenti két példán látszik, hogy mi a különbség. És nem válasz az, hogy ez azért van, mert az “állami ellátás” ingyenes, mert nem az. Csak nem látszik, hogy fizetünk érte, és így is kezelnek minket (tisztelet a kivételnek).
Még egy ilyen példa.
Első szülés (Margit korház), császármetszés. Aki nem tudná, ez a hasi műtétek legbonyolultabbika és szigorúan tilos utána emelni vagy megerőltető tevékenységet végezni.
Jönnénk el korházból. Kismama bőröndje becsomagolva. Kérdezi ügyeletes nővért, hogy bejöhet-e a férje kivinni a bőröndöt. A válasz “nem jöhet be férfi”. Akkor segítene kivinni? “Nem azért vagyok itt”.
Ha nem utólag tudom meg, akkor most priuszom lenne bántalmazásért.
Olyan bonyolult lenne segítőkészen hozzáállni pláne ilyen emberi dolgoknál, mint egészségügy?
És, hogy a végén összekössem a két utolsó bejegyzést:
Aki egészségügyben bármilyen területen dohányzik, az nem oda való.
Ugyanez vonatkozik persze a nevelésre is (bölcsőde, ovóda, iskola, stb.)